AKTUÁLIS SZAKMA ÖNKÉNTESSÉG MÚZEUM RELAXÁCIÓ

TANULÁS

FOTÓK VIDEÓK GRAFIKÁK BIOGRÁFIA

 


 

 

 


FILMEK

Akadályverseny (2017)

Amit látnak, azok fotók és versek. Fontos a sorrend, mert a hangsúly a fotókon van. Ha valaki komoly elhatározással áll objektív mögé, akkor véleményt formál önmagáról és a világról. Molnár Attila fotói egy belső út dokumentumai, ahol a képek a gondolkodó ember lenyomatai.

Bóka B. László
 

KÉPEK



 

Naplemente (2016)

Olykor nem is azt vesszük észre, mi a dolgok eredete, sőt nem is magukat a dolgokat, hanem az eredményt, a világban történő változást. A lenyugvó Nap sugarai bejutnak a szobába, végigpásztázzák a tárgyakat, miközben folyton változó formákat rajzolnak a falakra. E fali árnyak megörökítésére néha csak percek, máskor csupán másodpercek állnak a fotós rendelkezésére. Az árnyak formái mindenkinek mást üzenhetnek, azonban minden forma elgondolkodtató. A szemlélőben gondolati képek jelennek meg. Így hat ránk a naplemente.

KÉPEK



 

Ünnepélyes könyvbemutató és -átadó
2015. december 12-én
a MOM Kulturális Központban (2015)

"Ez a könyv rendhagyó módon és körülmények között készült abból az alkalomból, hogy a Magyar Optikai Művek anyavállalata 110 évvel ezelőtt került a Csörsz utcába. Helyébe az ezredfordulón bevásárlóközpontot, irodaházakat, lakóparkot építettek.
     A Magyar Optikai Művek törzsgyárának emlékét ma már csak a három túlélő betű, a "MOM" idézi, gyárunk hagyományai azonban élők. E kötetben az emlékezők, a maguk maradandó emlékeit felidézve, vállalták-vallották, hogy a MOM neveltjei. A gyár itt összefoglalt történetét, az egykori dolgozók visszaemlékezéseit egészíti ki azoknak a támogatóknak a rövid bemutatkozása, akik a MOM hagyományait máig őrzik, sikeresen viszik tovább. A gyárat kevéssé ismerő olvasó is igazi élményt kaphat, ahogy sorra olvassa a könyv fejezeteit, emlékezéseit.
    Az emlékkötet főhajtás társainknak, akik a MOM-ot szerették, a munkájukkal híressé tették, akik alkottak, vagy csak tették a dolgukat.
     Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik emlékeink, hagyományaink és hírnevünk megőrzésében, könyvünk létrehozásában segítettek.
     Jó szívvel ajánljuk emlékeinket az olvasónak, továbbá sorstársainknak és mindazoknak, akik a kötet üzenetét megértik, tanulságait készek hasznosítani és tovább adni.

MOM Emlékalapítvány"


 

A Jövő Autósiskola - reklámfilm (2014)

Ez az alkotás egy team-munkaalapú egyetemi dolgozat. Elkészítésekor egyrészt az a cél vezérelt, hogy értékelhető hallgatói teljesítmény szülessen, másrészt, mivel a műfaj megengedte, ellenszolgáltatás nélküli felajánlásként a Jövő Autósiskola részére hirdetőfelületet biztosítson.


 

A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye Sátoraljaújhely (2013)

Sátoraljaújhelyen található a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye, melynek a Sátoraljaújhelyi Börtön és Fegyház épülete ad otthont. A tárlat bemutatja a büntetés-végrehajtás átfogó történeti és szakmai fejlődését, a magyar büntetési rendszereket, a büntetésüket töltők helyzetét. A látogatók megismerhetik a megtorló, testcsonkító- és halálbüntetéseket, a szabadságvesztés büntetés kialakulását és átalakulását. Bemutatásra kerül a jelenlegi rendszer, a fogvatartottak élete, oktatása, munkáltatása, és művészete is.


 

OSZK (2012)

A riportfilm az Országos Széchényi Könyvtárt kívánja röviden bemutatni. A filmben megszólal Elbe István igazgató (OSZK Információ-szolgáltatási Igazgatóság) és
Bóka B. László várostörténész.


 

Egy madáretető élete (2012)

Az ablak előtti fán levő madáretetőt egy napon kinézte magának egy gerlepár. Azóta évről-évre ide járnak költeni. A tojások melengetésétől a fiókák etetésén keresztül egészen az első kirepülésig sikerült lencsevégre kapni a gerlecsalád életét.


 

Van egy tó félúton
Négy évszak a Velencei-tavon (2011)

Négyrészes természetfilm a Velencei-tóról: a tó növény-és állatvilágáról, a tó körüli települések lakóinak életéről, valamint a turisztikai lehetőségekről.

1. Nyár
Az első rész a tájról, a kirándulási lehetőségekről, a közlekedésről, a rendezvényekről, valamint a történelmi, irodalmi kötődésekről szól.
 


2. Ősz
A második részben egy riportfilmet láthatunk, elkísérünk egy túracsoportot a Velencei-hegységbe, ellátogatunk egy iskolába, és felhívjuk a figyelmet a víz adta sportlehetőségekre.



3. Tél
A harmadik rész a tó téli állapotát tárja elénk, bemutatva a jégvilág szépségét. Egy beszélgetés is látható a Pákozd-Sukorói Arborétumban természetvédelmi szakemberekkel.



4. Tavasz
A negyedik részben ellátogatunk számos helyszínre, láttatva a környék évenkénti újjászületését, s bemutatva a közösségi programok véget nem érő sorát.


 

Erzsébetvárosunk (2010)

Ennek a filmnek operatőre és vágója voltam. A film Budapest VII. kerületében, az Erzsébetvárosban készült. Amik és akik benne vannak: a Boscolo, (volt Hungária, volt New York), a Bélyegmúzeum, a Kulacs, az utca,  valamint Hacsek és Sajó.


 

Húsz centiméter (2008)

Egyáltalán nem mondható rohanásnak egy csiga útja, míg eljut a kamera keresőjének egyik sarkából a másikba. Míg ez a mozgás lezajlik, annyi, de annyi gondolat születik az ember fejében. E gondolatok rendezésére készült e kisfilm.


 

Volt egy iskola (2008)

Egy visszafordíthatatlan folyamat közepén készült e kisfilm: az oly szeretett iskola megszűnésének folyamata alatt. Rég óta itt dolgozó tanárok szólalnak meg, próbálják elmondani az elmondhatatlant.


 

Minimundus (2005)

Igen nagynak érezzük magunkat, amikor világszerte ismert épületek méteres makettjei (olykor működő modelljei) között sétálunk. A film a klagenfurti Minimundus parkban készült. Az alkotások neve és helye a filmen feliratozva tájékoztat bennünket.


 

Kuba (2002)

A szigetország aligha mutatható be filmen, annyi minden szükséges a "feeling" teljességéhez. Mégis néhány benyomást szerezhet a néző ebből az útifilmből a hely kultúrájáról.


 

Wien (2001)

Futó és múló pillanatok Bécsben. Ez a város mindig más, akárhányszor látogatunk ide, mindig valami újat látunk. E film is egy metszete az időnek - a hely ugyanaz.


 

Iskolakör Budaörs fölött (1999)

Talán a legszerencsésebb az az ember, aki beül a repülőgépbe, felemelkedik 2000 méter magasba, s ott eltölt néhány órát, csodálva a tájat, élvezve a magasságot és az egyedüllétet. E rövidfilmben egy vitorlázórepülő iskolaköre látható.
HA-5385 LHBS 09, pilóta: Molnár Attila


 

New York (1997)

Ez az alkotás is még a kísérleti korszak terméke. Földön-vízen-levegőben készült felvételek az amerikai metropoliszról. A vágás ebben a filmben is magával a felvétellel készült, utómunka csak a narráció elkészítésében, illetve a főcímben volt.


 

Budapest (1996)

Első filmem, mely kísérlet gyanánt készült szülővárosomról. A mű kerületről-kerületre járja végig a települést, keresve a látványt, a történeti kapcsolódás pontjait.
A film sajátossága, hogy a vágás magával a felvétellel készült, utómunka csak a narráció elkészítésében volt.


 


 

 
  Ajánlott oldalak Keresés a honlapon Wikipédia szócikk    

 

 


 Honlap:
TMBT www.tmbt.hu